HTML

Kinek a nemzetésge?

2013.05.06. 12:06 scytha

Egyre többen találkoznak a Turul nemzetség elnevezéssel. A hivatalos terminológia mégis Árpád-házként tette ismertté. Mi az igazság? Járjunk utána!

Az ugyanis könnyen belátható – Képes Krónika, Gesta Hungarorum, bullák alapján – hogy az Árpád-ház név nem lelhető fel a középkorban. Királyaink nem nevezték meg így magukat, sőt, maga Árpád vezér sem tesz tanúbizonyságot arról, hogy dinasztiát alapított volna. Hiszen a második bejövetel alkalmával üzen Salán vezérnek: „Ez a föld a mi ősünknek, Attilának a földje volt”. Ő is és később királyaink is Attilára hivatkoznak, őt nevezik meg ősüknek. Még Nagy Lajos is, hiszen a Képes Krónika vonalvezetése egyértelműen az Attila történettel indít. Azonban ennél nagyobb időt kell felölelnünk ahhoz, hogy az ősforráshoz eljussunk. Hiszen I. Szulejmán hadinaplójában így ír: „Buda építése kezdetétől, az egyenes ágon uralkodó magyar királyok uralkodása óta, Lajos királyig 4700 esztendő múlt el.” Ez az írás 1526. októberében keletkezett, tehát onnét kell visszaszámolni ennyi évet. Már egészen közel esik Nimródhoz, aki a Föld első királya volt. Attila és később Árpád is mint jogos örökségét jött birtokba venni. Egyúttal folyamatos szkíta jelenlétet feltételez mind a Kárpát- és a Tarim-medencében is. A két terület között állandó volt a vándorlás. Hogyan élhetett tovább Attila nemzetsége? Volt egy jóslat Csaba királyfi születésekor, melyet Priscos Retor jegyzett le: Attila halála után birodalma felbomlik, de ebben a fiában újra feltámad. Ez valóban bekövetkezett, Csaba maga vitte a hírt a Tarim-medencébe az ott élő magyaroknak, kiket dentü-mogyeroknak neveztek a Gesta Hungarorum tanúsága szerint. Csaba egy korezmi nőt vesz feleségül, s előrelátása óriási, hiszen a korezmi kapcsolat visszaköszön II. Géza korában. Egyik utóda, Ügyek szkíta vezér, Mágóg (Magyar) király nemzetségéből való, elvette Dentü-Mogyerban Őned-belia vezérnek Emes nevű lányát, kinek álmában isteni látomás jelent meg turulmadár képében. „Úgy tetszett neki, hogy méhéből forrás akad, és ágyékából dicső királyok származnak, ámde nem a saját földjükön sokasodnak el.” (Gesta Hungarorum). Ez az álom jelezte előre Álmos születését, kiben így megújult az ősi király-szkíta Turul-nemzetség. Álmostól egyenes ágon az ötödik nemzedék István, aki Emes álmát valóra váltva király lesz Pannóniában. Innentől kezdődik egy újabb dicső korszak, mely háromszáz éven át tündököl a világban, s amely oly fontos, hogy igazat alig lehet hallani róla. Mert „ez nem egy személyes arc, időtlen ez a királyi arc, mely a királyi szkíta népek körében bukkan fel, és mindig az uralkodó arcvonásait állítja elénk. Ha valaki egy árpádházi arcába belenézett, ismeretlen érzés és gyönyör fogta el, mert olyan volt, mint hogyha az emberiség fényteli korszakát látta volna. Azt az emberi arcot, amely közvetlenül a teremtés második pillanatában készült el. Ezek nem földi arcú emberek voltak.” (Szántai Lajos)

Scytha

Szólj hozzá!

Címkék: király ház nemzetség Csaba Attila Árpád Emese Árpád-ház Turul nemzetsége Történelemhamisítás Árpádház Szántai Korezm Gesta

A bejegyzés trackback címe:

https://adjmagyarsagot.blog.hu/api/trackback/id/tr395284277

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása